Vérszagra gyűl Anno Domini ☆ 1. könyv Urbánszki László + egy ajándék üveg pezsgő
Kikiáltási ár: 9 900 CC
Licitlépcső: nincs korlátozva
A tatárjárás (1241-42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagy mértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtört népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a „második honalapítás” mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt.
Urbánszki László IV. Béla uralkodásának ezt a második, tatárjárás utáni, küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Hősei a kor híres vagy hírhedt alakjai mellett esendő mindennapi emberek, akik erővel és ravaszsággal szállnak szembe a rájuk törő ellenséggel. A nádasok rejtekében veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják.
A Vérszagra gyűl című regény a mongol betörés évében játszódik. A kedélyes nyugalomban élő, mocsár szélén kis faluba (ma Ladánybene) izmaelita kereskedőknek álcázott mongol felderítők, kémek érkeznek. Az idill rémálommá változik, amikor kiderül, hogy a csapat a közelgő, népeket elsöprő förgeteg előhírnöke: kisebb, de ugyanolyan pusztító szélvihar. A falu népe a mocsár mélyére rejtőzik, és szembeszáll a förgeteg gel. Halászok, parasztok, nők és gyerekek küzdenek a hajdanvolt világ legjobb harcosai ellen a torokszorítóan izgalmas, életszerű hitelességgel megírt regényben.
Az ajándék pezsgő ezekből választható:
Törley Muscosecco Pezsgő [0,75L]
Hiánypótló, friss száraz muskotály. Zamatgazdag pezsgő, melyet illatos szőlők mustjával tettünk kerekké, amitől karakteres muskotályos aromát sugároz. Finom szén-dioxid tartalma kiemeli csodás harmóniáját. Baráti beszélgetések társaként, de zöldfűszeres tésztaételek kísérőjeként is ajánljuk.
Törley Fortuna Doux Pezsgő [0,75L]
Az elsődleges ízek kedvelőinek! Elegáns, zöldes-sárga szín, intenzív gyöngyözés. Illatában egyszerre mutatkoznak a friss illatos szőlőfajták jegyei. Komplex édes pezsgő, közepesen hosszú utóízzel. Illatos szőlők mustjából egyszeri erjesztéssel készül. Édes krémek, fagylaltok kísérője.



LICITEK
A legutolsó tétek mindig a lista tetején jelennek meg.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.