A fenevad bukása A Sárkányos Rend ☆ 3. könyv Bökös Borbála + egy ajándék üveg pezsgő
Kikiáltási ár: 9 900 CC
Licitlépcső: nincs korlátozva
Ezer Négyszázhuszonnyolc. Gabriel de Sceleus látszólag mindent elért, amire csak vágyhatott: hiába lett Cillei Borbála halálos ellensége, Zsigmond király bizalmát élvezve, kancellárként és diplomáciája fő szervezőjeként hatalmas vagyonra, befolyásra, előbb püspöki, majd érseki címre tesz szert, és azt suttogják, nem alaptalanul számít a bíborosi kalap elnyerésére sem. Gabriel azonban minden eredményét, minden erőfeszítését hiábavalónak érzi, hiszen nem tudta megszerezni Borbála királynétól azt, amire a legjobban vágyott: Szent László vérereklyéjét.
Miközben Gabriel és Borbála a legalattomosabb és legkegyetlenebb eszközöktől sem visszariadva vívja magánháborúját, Zsigmond Galambóc várát ostromolja, az északi országrészt, a királyi birtokokat husziták dúlják, és Velence kitartó diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően veszélybe kerülni látszik a Zsigmond által hőn áhított német-római császári korona elnyerése is. Az udvart és szinte egész Európát behálózó cselszövések közepette időnként szembekerül egymással a magán- és a közérdek, kényszerű szövetségek születnek halálos ellenségek között, és akár családon belül sem ritkák az árulások.
Azonban minderről mit sem tudva Nagyváradon felcseperedik egy göndör, vörösesszőke hajú fiúcska, aki különösen éles eszével és az anyjától, a királynémtól tanult alkímiai ismereteivel tűnik ki kortársai közül. Johannes a szigorú anyai parancs ellenére egy nap Pozsonyba szökik Váradról, ahol megakad rajta a nagy hatalmú és rettegett Gabriel de Sceleus kancellár szeme, és inasává fogadja az árvának hitt fiút.
Ám a tehetséges és bátor gyermek titka óhatatlanul lelepleződik, és Gabriel úgy dönt, a fián keresztül áll bosszút az anyán…
Bökös Borbála történelmi regénytrilógiájának kiterjedt kutatásokon alapuló, egyedi szemszögből és egyedi hangvételben megírt befejező kötete méltó lezárása a XV. század első harmadának magyar és európai történetét és az e mögött rejlő „árnyék történelmet” bemutató sorozatnak.
Az ajándék pezsgő ezekből választható:
Törley Muscosecco Pezsgő [0,75L]
Hiánypótló, friss száraz muskotály. Zamatgazdag pezsgő, melyet illatos szőlők mustjával tettünk kerekké, amitől karakteres muskotályos aromát sugároz. Finom szén-dioxid tartalma kiemeli csodás harmóniáját. Baráti beszélgetések társaként, de zöldfűszeres tésztaételek kísérőjeként is ajánljuk.
Törley Fortuna Doux Pezsgő [0,75L]
Az elsődleges ízek kedvelőinek! Elegáns, zöldes-sárga szín, intenzív gyöngyözés. Illatában egyszerre mutatkoznak a friss illatos szőlőfajták jegyei. Komplex édes pezsgő, közepesen hosszú utóízzel. Illatos szőlők mustjából egyszeri erjesztéssel készül. Édes krémek, fagylaltok kísérője.



LICITEK
A legutolsó tétek mindig a lista tetején jelennek meg.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.